Nyelvünk különlegesen gazdag szólás-mondásokban, egyesek eredete még a régmúlt időkbe nyúlik vissza, ma már látszólag értelmetlen jelentésűek, mégis használjuk unosuntalan. Tegyünk csak egy próbát: nyakamba vettem a várost, mert fúrta az oldalamat, hogy miként írhatom meg a magyar szólások eredetét, vagyis, hogy kivágja a rezet, s olyan magyarázattal szóljak, amely már nem a könyökén jön ki a kedves olvasónak. Tehát nem a könnyebb végét fogom meg a dolognak, de egy füst alatt becsempészek olyan mondásokat is, melyeknek már nem kötik hátra a sarkát és nem kapnak kosarat sem, s így mintha hájjal kenegetnék a tehetségem hátát. Láthatjuk kedves olvasó, hogy két mondatban hány régi szólást használtam, s használja bizony a kedves olvasó is naponta. Ezért jó, ha tudjuk a szólásnak, mondásnak eredetét, magyarázatát. Következzenek most azok a magyar mondások, amely nyelvünk csodaszép virágai.
Zöld ágra vergődik
A sikernek, a boldogulásnak a kifejezése volt már a régebbi korokban is, bár O. Nagy Gábor németből való fordításnak véli és Szenczi Molnár Albert egyik zsoltárfordításában fedezte fel: „Aki az gyönyörűségre adta magát, zöld ágra nem mehet” . A „zöld ágra vergődik” Arany Jánosnak egy 1858-as levelében jelenik meg. Bármennyire is fordítás, a magyar nyelvben új életre kelt, a felvergődik igénk párosul a zöld színnel mindig jelölt reménnyel, tehát úgy is mondhatnánk, hogy aki zöld ágra vergődik, az talpra áll, helyrejön, meggyógyul, vagy pénzhez jut és meggazdagodik, vagy nyer a lottón és úgy vergődik zöld ágra, vagy egyszerűen jól megy neki az élet.
A zöld ág a magyar régiségben azt jelentette, mint ma a zöld lomb, a falevelek és gallyak közösen alkotják, de mivel a lomb szavunk hamar elkopott, helyette használta a népi képzelet az ágat. A lomb szavunkat különben Csokonai Vitéz Mihály költészete és Baróti Szabó Dávid munkássága mentette át a mának.
Olvasd tovább itt!